Fehér homokos tengerpart kilométer hosszan a part mentén, napsütésben szikrázó tiszta, óceánkék tengervíz, s az élet, a bulizás, a jókedv örökös hangjai. Találkozni az utcán civilruhába bújt hírességekkel, felmászni és képet készíteni a Hollywood feliratnál, végigsétálni az utcákon, ahol világhírű filmeket forgattak. Naphosszat játszani a strandröplabda bajnokságokban, drukkolni a Staples Center-ben a Lakers csapatának, vagy éppen felfedezni a ...
A lámpák kihunynak, s a színpadot csupán egy fénycsóva világítja meg, mely fölülről irányul rám. A zene elkezdődik, s már csak a zongoradallamtól is összeszorul torkom. Erőt veszek magam, hogy elkezdjek énekelni, de torkom száraz, hangom többször is elcsuklik. Nem tehetek róla. Csak próbálok küzdeni ellene, ahogyan ő is tette sok minden ellen.
I'll be your shelter from the storm...
Csendben ülünk a zuhogó esőben. Nem zavar minket, számtalanszor találtak ...
Ahogy hátam a hideg csempének ütközött, felszisszenek. Mégse tudok sokáig a fájdalommal törődni, ugyanis leköt Kiseop, ahogy kezével megtámaszkodva fejem mellett, közel hajol hozzám. Vörösesbarna tincsei vizesen tapadnak arcára, kiemelve ezzel gyönyörű szemeit, melyek igézően néznek rám. És várakozóan. Másik kezét derekamra csúsztatja, be átázott felsőm alá, s egymáshoz húzza csípőinket. Ahogy megérzem altestét, meleg, jóleső borzongás fut végig ...
A téli napfény egy padot ülve talál meg. Üres minden. Nincs itt senki. Rajtam kívül persze. De hogy is nem lehetnék itt? Nincs olyan, hogy elmulasszam ezt a napot. Mindig idejövök. Beszélgetek vele, mert tudom, hogy ez boldoggá teszi. Leheletem halvány páraként úszik el a levegőbe, mint ahogyan ujjaim között parázsló cigarettámból fölfelé kanyargó füst. Ő nem szerette a dohányzást, de sosem szólt érte. Megértette, hogy nekem segít. Csak ő tudta elfogadni, ...
Minél halkabban próbálom kinyitni a ház bejáratát. Várok egy kicsit, mozgásra fülelve, mielőtt a keletkezett résen bedugnám fejemet. Úgy tűnik, sehol semmi. Óvatosan tolom beljebb az ajtót, majd besurranok és hangtalanul vissza is csukom az ajtót. Arcomon elégedett kis mosollyal dőlök neki néhány pillanatig az ajtónak, majd levéve cipőimet, elindulok megkeresni a célszemélyt. Lépteim nem csapnak zajt, s így könnyedén feljutok az emeletre. Érdeklődve ...
Kezem szórakozottan húzom végig a kerítés rácsán, miközben azt nézem, hogy telefonom elküldte-e üzenetemet. Mikor megjelenik az ezt igazoló üzenetecske, elégedetten teszem el a készüléket zsebembe. Szememmel követem végig a biztonsági őröket, ahogyan kicsit odébb terelik a rajongókat, biztonságos távolságra tőlem. Tehát tényleg kijön... Elmosolyodom a gondolatra, hogy újra láthatom őt élőben. Néhány újabb biztonsági kerül elő, köztük a számomra már ...
Csendben figyelem, ahogy a tavaszi szél gyengéd táncot jár a cseresznyefa szirmaival. A fehéres, rózsaszínes kis puhaságok a hőre emlékeztettek, megidézték bennem az elmúlt december fagyos hidegségét, amely azóta is fogságban tartja lelkemet. Az első karácsony, amit nélküle töltöttem, oly sok hosszú, emlékekkel teli év után. Nevetését keresem az éjszaka magányában, hogy felvidítson, ahogy minden nap tette, s sugárzó, álmokkal teli, csillogó szemeit és ...
"Rossz hatással vagy rá!"
"Tönkreteszed a jövőjét!"
"Szegény fiú! Mi lett vele..."
"Ezerszer jobbat érdemel"
"Ez így nem mehet tovább"
Tétován nézem összekulcsolt ujjainkat, amik az ő combján pihennek. Bronzos, tetovált ujjaim fonódnak az ő finom, porcelánfehérjei közé, erős kontrasztot alkotva az amúgy sápadt, világos farmer anyagon. Tudom, hogy a ...
Ten
Késő estig beszélgetünk, kiköltözve a nappaliba, ahol a kanapén ülve megvacsoráztunk. Úgy érzem, Bobby főnyeremény. Jó, tény, hogy megkapta a fekete pontját, amiért Ten lettem, de ezen kívül bezsebelt néhány pirosat. Például hogy megmutatja a várost és az egyetem környékét. Hogy megkérdezte, mit rendeljen. Hogy nem akart rögtön megfektetni és távolságot tartott. Nagyon jól esett, hogy minden kérdésemre türelmesen válaszolt, és ha volt is valami, ...
Jungkook
Ezt nem hiszem el. Utolsó nyaram az egyetem előtt, sőt, az utolsó hetem, erre anyámék közlik velem, hogy menjek el egy táborba kisegítőnek. Én. Foglalkozzak napi 24 órában fel-alá rohangáló kis kölykökkel. Minden vágyam. Ráadásul nem ám, hogy megkérdeznének, hogy tervezek-e valamit a pár napra (igen), nem akartam-e elmenni otthonról (de) vagy hogy nem jöttek-e volna át Markék pár napra, mielőtt visszamegy Amerikába (még szép). Áh, minek is ...
