Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

nabitic

it is where we are

kártyavár 2.1

Ten

Késő estig beszélgetünk, kiköltözve a nappaliba, ahol a kanapén ülve megvacsoráztunk. Úgy érzem, Bobby főnyeremény. Jó, tény, hogy megkapta a fekete pontját, amiért Ten lettem, de ezen kívül bezsebelt néhány pirosat. Például hogy megmutatja a várost és az egyetem környékét. Hogy megkérdezte, mit rendeljen. Hogy nem akart rögtön megfektetni és távolságot tartott. Nagyon jól esett, hogy minden kérdésemre türelmesen válaszolt, és ha volt is valami, amiben nem értettünk egyet (például a házimunka felosztásában), végül abban is kompromisszumra jutottunk. Ráadásul mielőtt a zuhanyzásokat követően aludni tértünk volna, felajánlotta, hogy majd segít a koreaival, mert egyszerűbb lenne így mint tanárnál vagy az egyetemről megvárni, míg valaki felajánlja. Lefekvés előtt tényleg elővettem a pontos füzetemet, s öles betűkkel először felírtam, hogy új fejezet, meg hogy lakótárs, aztán a pontokat és röviden, hogy miért. Szórakozottan lapoztam bele a füzet elejébe, de aztán inkább lefeküdtem aludni. A hihetetlenül kényelmes ágyamban. Hatalmas piros pont!

 ***

Másnap mikor felébredek, már frissen főzött kávé illata terjeng a levegőben. Az időeltolódástól és alvás kombótól kicsit kótyagosan bandukolok ki a konyhába – véletlenül neki is megyek a boltív szélének. Fáj. Az élénkítő lötty azonban jó hatással van rám, bár az is igaz, hogy fél óra kell ahhoz, hogy észrevegyem a tűzhelyen hagyott rántottát, amit nyilván lakótársam hagyott nekem. És bár nem szoktam reggelizni, nagyon finom. Alighogy megeszem, eszembe jut, hogy Bobby tegnap azt mondta, ma ráérne mászkálni, míg nincs egyeteme még. Jut eszembe, még meg kell kérdeznem, hogy milyen szakra jár. Bár biztos valami zeneire. Gyorsan belapátolom a rántottát, majd a fürdő és szobám között ingázva összeszedek minden cókmókot az elkészüléshez.

Mikor elkészülök, mély levegőt véve, halkan kopogok be lakótársam ajtaján. Aztán néhány pillanatnyi csend után kicsit hangosabban. Aztán óvatosan benyitok. Ami elsőnek megcsap az a férfias Bobby-illat, ami egyébként úgy egészében a kis lakásra jellemző volt. Bár így reggel kicsit töményebb, nyilván már ő is felöltözött meg minden.  Hamar meg is pillantom a fiút a kis stúdió részen. Háttal ül nekem, egy szál bő fehér trikóban. Hogy nem fagy meg kora reggel? Bár igaz az is, hogy még nyár van. De Thaiföld után azért még mindig hidegebb ez a klíma, nekem legalábbis első dolgom volt felvenni egy pulcsit is készülődéskor. Szörnyű lesz hozzászokni, azt hiszem ez biztosan hiányozni fog nagyon hamar. Bár ütemesen mozgatja fejét, amin ott virít a tegnap megismert fejhallgató, mégis mögé osonok. Túl izgatott vagyok a várossal kapcsolatban, meg úgy egyébként. Borzasztó jól elbeszélgettünk tegnap, remélem ez a nap is hasonlóan jó lesz. Meg imádok utazgatni és helyeket felfedezni. Szöul kész fehér vászon nekem. Erről jut eszembe, el kell vinnem a fényképezőgépem is.

Mivel látom, hogy csak valami magazint olvasgat, és úgy hallgat zenét, óvatosan megbököm vállát. Egyből összerezzen, mire gyorsan meghajolok felé.

- Bocsiiiiiii! – kérek bocsánatot. Nem akartam megijeszteni!

- Kialudtad magad? – Kedved kérdése meglep, azt hiszem erre nem számítottam. Ahogy zavartan felegyenesedek, látom, hogy nyakába tolta fejhallgatóját és mosolyogva néz fel rám.

- Igen, azt hiszem – felelem, megvakargatva tarkómat. Állítólag gyakran csinálom ezt, amikor nem tudok magammal mit kezdeni.

- Úgy látszik kényelmes volt az ágy – jegyzi meg lusta vigyorral, nekem pedig eszembe jut, hogy tényleg, hallotta az ágyas monológomat, amit kimondtam. Úristen, hát az ciki volt! Mielőtt azonban magyarázkodni kezdhetnék, telefonjára pillant. – Már 11 múlt. Akarsz még lustálkodni? Bár már átöltöztél te is, ahogy nézem.

Kicsit kényelmetlen érzés, ahogy végigmér, de egy apró mosollyal inkább telefonjához fordul. Leállítja a zenét, amitől megszűnik a kis nyüzsgő hangocska, ami a fejhallgatóból hallatszódott. Elbambulva figyelem, hogy miközben leveszi nyakából a ketyerét, bőre alatt dolgoznak az izmok. Én sose tudok ilyen izmos lenni. Tény, hogy alkatilag se passzolna hozzám, de röpi nem ért el semmi látványos változást. Valamit majd itt is kell magammal kezdeni.

Mikor feláll, magamhoz térek a gondolkozásból, s kicsit megszeppenve tudatosul bennem, hogy mennyire közel került hozzám. Nem túl közel, vagyis hát nem ér hozzám, de közelebb, mint amire számítottam, hogy kerül. Habár...

- Reggeliztél? Mehetünk várost nézni?

Válaszként csak bólogatok egy sort, majd egy „összepakolok” felszólalással átsietek szobámba. Furcsa érzésektől hevesen dobogó szívvel dőlök neki ajtómnak. Előbb a szép lábú, most Bobby. Azt hiszem megárt a szöuli levegő.

 ***

A lépcsőn lefelé sétálva még mindig furcsán érzem magam. Persze, a szám az be nem áll, de ahogy néha elmennek mellettünk emberkék – akik vidáman köszönnek Bobbynak -, ő mindig közelebb lép, hogy elférjenek, és ilyenkor mindig végigfut rajtam valami. Akkor kezdem el végképp nagyon hülyén érezni magam, amikor egy ismerős srácot pillantok meg felfelé jönni a lépcsőn.

- Szia! – köszönök automatikusan és lelkesen.

- Ismered Taeyongot? – érdeklődik Bobby meglepetten, mire bólogatok egy sort.

- Ő segített felcipekedni!

Látom, hogy átfut az arcán valami, de végül inkább ráköszön a fiúra, aki bele van mélyülve telefonjába. Furcsán pillant fel a fiúra, s mintha rendezné vonásait, mikor meglát engem is.

- Szia...sztok!

- Rég láttalak, hogy vagy Taeyongie? – érdeklődik Bobby, miközben barátian átkarolja fél karjával a fiút üdvözlésképp. Látom, hogy súg neki valamit, mire az összerezzen, de ötletem sincs, mi lehet. – Tent már ismered ezek szerint.

- Ten? – ráncolja a fiú homlokát, miközben engem néz. Érzem, hogy vörösség kúszik arcomba, s zavartan kezdek el habogni.

- Hát... A nevem... Chitta... Thai és... bonyolult... és...

- Még nem tanultam meg kimondani a nevét, ezért megegyeztünk a Tenben – segít ki Bobby vigyorogva.

- Jellemző – forgatja meg szemeit Taeyong. Látom Bobby arcán megjelenni vigyorát, s pár pillanattal később a fiú szusszanva húzódik el tőle. – Megyek, várnak. Örülök, hogy találkoztunk.

- Én is – motyogom, ujjaimmal tarkómat birizgálva.

- Majd találkozunk – búcsúzik el tőle Bobby, majd tovább indul. Taeyong még egy pillanatra megfeszül, majd futólag rám mosolyogva szintén folytatja az útját. Én pedig állok egy helyben, mint villanyoszlop az esőben. Ez mi volt? Nem inkább rosszban vannak, mintsem ilyen ugratós viszonyban? Nem értem. Bár Taeyong fura volt. – Jössz? – rángat vissza gondolataimból lakótársam hangja. Bólogatok, s gyorsan beérem őt. Ugyanúgy folytatja a beszélgetést, mintha nem is találkoztunk volna a másik fiúval.

Mikor kiérünk a kollégiumból, előjön a gyerek énem. Amerre haladunk, mindenre rákérdezek, hogy mi micsoda, hogy mondják koreaiul, de nagyrészt inkább faggatom Bobbyt. Türelmesnek tűnik, és nagyon szórakoztatja viselkedésem. Mit ne mondjak, nem csodálom. Erre az énemre sokan mondják, hogy tényleg gyerekes, de az aranyos módon. Ez ellen nem tudok mit tenni. De annyira nem is akarok. Jó ez így. Jó vagyok így.

Borzasztóan élvezem ezt a városnézést, s egészen megfeledkezek az érzésről, amit Bobby közelsége okozott még a szobájában. Igen ám. Ez egészen addig tart, mígnem felszállunk a kissé nagyon tömött buszra, s míg Bobby neki tud dőlni a tágasabb részen a busz oldalának, addig én tétován, fogódzkodó nélkül megállok vele szemben. Ennek persze meg is lesz az eredménye, ugyanis elindulásnál rögtön el akarok borulni oldalra, hiába tartana meg az embertömeg az eleséstől.

- Kapaszkodj – mondja Bobby, miközben könnyedén elkapja pulcsimat és magához húz. Kezeim automatikusan ragadják meg felsője anyagát derekán, de csak mosolyog, nem zavarja. Engem se zavar úgy különösebben, bár tény, hogy elég furcsán érzem magam és inkább lehajtom fejem, hogy ne lássa vörös arcomat. Mi van velem?

 x x x

Jungkook

Azt hiszem mindketten meglepődünk, mikor az irodába belépve bent találjuk a másik két segítőt is. A táborvezető csak int nekünk, hogy üljünk le, majd kezünkbe nyom egy-egy írótáblát, némi papírral meg egy tollal. Közben tovább magyaráz az egyik lánynak, akinek barna haja van, néhány percnyi türelmet kérve tőlünk. Vállunkat megvonva huppanunk le a kanapéra. Éppen hogy hátradőlök, érzem, hogy Sehun helyezkedésével eléri, hogy némileg összeérjenek lábaink. Furcsa érzés, ahogy kellemes borzongás fut végig rajtam, s ahogy szemem sarkából rápillantok a fiúra látom, hogy mosolyog. Míg várom, hogy megtudjuk, miért lett mind a négyünk idehívva – főleg, hogy lecseszésre számítottunk -, addig a tollal szórakozok. A mellettem ülő rajzolgat valamit, de úgy tartja, hogy ne lássam.

Így van időm végiggondolni azt, ami néhány perccel történt. Nem értem, mi ütött belém. Sosem éreztem még olyat. Ha csak a tényeken nézzük, még annyira nem is vészes a dolog. Egy – akkor még – ismeretlen sráccal csókolóztunk és eléggé élveztük. Én legalábbis igen. Legalábbis a testem reagált rá. Ettől függetlenül nem érzem azt, hogy beleszerettem volna a gyerekbe, ugyan már. Az ilyen ostoba dolgokban, mint a szerelem első látásra vagy akármi romantikus nyálban nem hiszek. Hülyeség. Csak arra valók, hogy az emberek túlozzanak. Amit a csók közben éreztem, az vágy volt. Kaland. Kíváncsiság. És hiány is. Rég voltam már bárkivel is, az se volt kellemes. Szóval ostobaság. Erre gondolnom se kellene.

Nem tudok ezen elmélkedni tovább, ugyanis a nőci befejezi a különórát, s torkát megköszörülve leül asztala mögé. A lány Sehun másik oldalán foglal helyét, kedvesen ráköszönve és bemutatkozva neki. Feltűnik, hogy a másik lány, akinek fekete haja van, feltűnően engem les minden ötödik másodpercbe, de nem nézek rá. Minek? A lányok sose érdekeltek. Hisztis mind. Bár nyilván a szüleim jobban örülnének neki. De az nem érdekel. Az én életem. Erre a gondolatra megáll nekem a játékban, s ökölbe szorul.

Egy apró oldalba bökés hoz vissza a szobába, én pedig kelletlenül próbálom felvenni a magyarázat fonalát.

- ... A vacsora után pedig mesenézés lesz, amin ha van kedvetek, részt vehettek. Én örülnék, bár nem hiszem, hogy nagyon felügyelni kéne a gyerekekre, kifáradtak mostanra már.

- Most ki vigyáz rájuk amúgy? – vetem fel a kérdést, amivel meglepem a hölgyeket. Hmpf.

- Ez csak egy rövid megbeszélés, éppen rajzolnak – világosít fel a fekete hajú lány készségesen. Tehát senki. Ennyit a biztonságról. Fogadjunk minimum egy gyerek meg lesz sérülve, mire véget ér az eligazítás.

- Szóval. A mese után természetesen takarodó. Ez nektek nincs megszabva, a strand szabad, lehet éjjel is kimenni, de csak saját felelősségre és nem ajánlanám. A közelben van éjjel-nappali és egy kisebb zenés hely is, de azt nem engedem meg, hogy ittasan a gyerekek közelében legyenek. Úgy gondolom, hogy elég felnőttek már maguk, bízom benne, hogy nem kell a kimenőt megtiltanom.

- A holnapi nap. Tízkor lesz a reggeli, a kicsik nagyjából kilencig fognak aludni. A reggeli rendelve van, nem kell külön felkelnetek, azt majd csak a harmadik naptól, onnantól kezdve fel lesz osztva, hogy kik készítik a reggelit-ebédet-vacsorát.

- Nem tudok főzni – jegyzi meg Sehun, de közben fel sem néz a rajzolgatásból, amire halkan felkuncogok.

- Bízom benne, hogy egy zsömlét meg tud majd vajazni.

- Igyekezni fogok – ígéri meg a fiú teljesen komolyan. Somolyogva ingatom meg fejem, s mikor a nő folytatja a beszédet, lábammal meglököm övét. Látom, ahogy elvigyorodik.

- Visszatérve a holnapra, egy túrát terveztünk a közelben lévő kisebb hegyre, aminek a tetején van egy múzeum is.

És innentől kezdve nem érdekelt, hogy mi van a múzeumban és mennyit leszünk ott. Valahogy el fogom lógni. Kizárt, hogy végighallgassam egy helyi öreg néni vagy bácsi vontatott szövegelését a kultúránkról. Amennyire akarom, pont ismerem, és nem szándékozom többet megtudni. Mindenre azért nem tudnak rávenni.

Nem nagyon tűnik fel, mikor befejezi, csak akkor, mikor Sehun nagyot nyújtózva feláll mellőlem. Tábláját felkapva ragadja meg csuklómat, hogy kihúzzon a helyiségből, mielőtt a nőci kitalálja, hogy mégis megtartja a fejmosást. Szerencse, hogy az egyik lány lefoglalja őt, bár mikor vetek rá egy pillantást látom rajta a bosszúságot.

- Sehun-ah! – szólítja meg lakótársamat a lány, aki mellette ült, de ő még csak le sem lassít.

- Nem érek rád – veti oda a lánynak, mire elnevetem magam.

- Te bunkó – jegyzem meg.

- Egész végig be nem állt a szája. Sehun-ah, jó, hogy ilyen erős fiúk is jöttek, Sehun-ah, van kedved együtt vigyázni a gyerekekre, Sehun-ah, lejössz velem a partra. Irritáló – háborog a lány hangját utánozva, miközben már a füves placcon haladunk. A vacsora csak egy óra múlva lesz, addig még van szabadidőnk. Meg azután is, nem hiszem, hogy beülünk mesét nézni. Bár ha valami normálisat néznének, akkor még talán.

- Sehun-ah, velem se jössz le a partra? – kérdezem vigyorogva, mire megtorpan. Ahogy felém fordul, szórakozottan mér végig.

- Oh, dehogynem. – Hangja sokat ígérő, de tudom, hogy úgyse mennék bele. Akármennyire is jó volt az a csók, teljesen hülye nem vagyok.  – De majd csak vacsora után, nincs kedvem az időt lesni.

- Támogatom.

Végül sikeresen bejutunk faházunkba, ahol Sehun eltűnik a fürdőszobába. Ezt kihasználva foglalom be a hálószobát, hogy nagyjából kipakoljam azokat, amikre mindenképp szükségem lesz. Ruhák, meg ilyesmik. Közben megérkezik lakótársam is, s végignyúl az ágyon.

- Mit rajzoltál amúgy? – töröm meg a csendet, mikor zavarni kezd, hogy csak tenyerébe támasztott arccal figyeli, hogyan járkálok a szekrény és táskám között.

- Téged.

- Tessék? – kapom fel fejemet, mire kezével felém nyújtja az addig mellette heverő rajztáblát. Tétován veszem el tőle. Miért rajzolt engem? A papíron lévő alak valóban mintha engem ábrázolna, legalábbis felismerem magam benne. Azt rajzolta le, ahogy unottan üldögélek a kanapén és játszok a tollal. Tehetséges. – Elteszem – jelentem ki.

- Ahh, majd a többivel. Jó alany vagy – mondja, s addig nyújtózkodik, mígnem visszaadom neki a táblát.

- Rajzszakos vagy? – érdeklődöm, igyekezve figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy engem tervez rajzolgatni. Ez mi már? A múzsája lettem?!

- Csak hobbi. Pszichológiára járok.

És ennyi. Az az egy szó kell nekem és már itt sem vagyok gondolatban. Fejem megrohamozzák az érzések, amiket a pszichológusnál éreztem. Hogy miért mentem oda. Hogy mik történtek ott. Hogy mit tettek velem a különféle élmények. Utáltam azt az időszakot. Azt hiszem, akkor...

Gondolataim félbeszakadnak, mikor egy erős rántást követően az ágyon fekve találom magam, felettem Sehunnal. Komoran néz rám arcomat fürkészve, majd ujjai puhán simítják végig arcélemet. Ujjai között morzsolja el az apró könnycseppet, majd lehajtva fejét összeérinti ajkainkat. Én vagyok az, aki egyből többet akar. Azt akarom, hogy terelje el a gondolataimat. Nyakát átkarolva húzom magamra teljesen, nem törődve azzal, hogy esetleg milyen következményei lesznek. Most nem érdekel. Akár ostoba is lehetek.

Sehun ajkaim harapdálva és szívogatva éri el, hogy leejtve államat beférkőzzön nyelvével, de nem vagyok rest küzdeni a dominanciáért. Közben érzem, hogy kezeit útnak indítja, oldalamon simít végig. Beleborzongok az érzésbe, s ő ezt kihasználva átveszi az irányítást csókunk fölött. Halkan sóhajtozom, mikor levegőhöz jutok, ilyen intenzív csókban még nem volt részem. Szuszogni is kezdek, mikor elhúzva fejét, nyakamra vezeti ajkait.

- Sehun... – nyögök fel, mikor erőteljesen megszívja érzékeny bőröm. Megrohamoznak az érzések, melyekhez hasonlót még sose éltem át. Ujjaim tincsei közé futnak, hogy erősen rájuk szoríthassak, ahogy tovább folytatja ténykedését.

- Még sose csinálták ezt veled? – kérdezi, kajánul vigyorogva rám, mikor ismét erőteljesen megremegek. Kérdését csak egy morcos szemforgatással kommentálom, s azzal, hogy vállára vezetve kezem megráncigálom pólóját azzal a céllal, hogy vegye le. – Többet akarsz? – érdeklődik, miközben felemelkedve sarkára ül, s ledobja pólóját. Huhh. Esemény dús egy első nap. Ujjaim maguktól rajzolják végig a fiú finoman látszódó kockáit, amitől ő is megremeg.

- Nem fekszem le veled – jelentem ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://nabitic.blog.hu/api/trackback/id/tr258565996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

HTML

nabitic

Friss topikok

  • Yuna Choi: @x Nabi x: kivételezett vagyok, hehe XD ♥ (2016.09.26. 17:58) ただいま
  • Yuna Choi: @x Nabi x: édes ♥ (2016.09.26. 17:57) morning kiss
  • x Nabi x: @Yuna Choi: örülök, hogy sikerült~ :D annak pedig még inkább, hogy tetszett ♥ igyekeztem nagyon, b... (2016.09.26. 17:50) spring waltz
  • x Nabi x: @Yuna Choi: századszorra is köszönöm ♥ nekem is nagy kedvencem lett :3 (2016.09.26. 17:47) freedom fighters
  • x Nabi x: @Yuna Choi: az egész sztori Himchan jelenetéből született, előttem is megvolt az egész képileg fe... (2015.10.17. 10:14) Tiger
süti beállítások módosítása