Csendben szuszogok Yongguk mellkasán, miközben a fiú ujjai lágyan különféle mintákat rajzolnak csupasz hátamra. Mindketten fent vagyunk már, de még nem szólaltunk meg. Valahogy jó, kellemes most így lenni vele. Csak érezni a közelségét, fülem alatt hallani heves szívdobogását, s cirógatni derekát.
A tökéletes reggel képe.
Ezt persze hamar megzavarja a fiú telefonja. Nem mozdulva alólam nyúl a tárgyért, hogy aztán megnézze az üzenetét. Mély hangú „kuncogás” töltötte meg a kis szobát, mire érdeklődve emelem fel fejemet. Yongguk felém mutatja a képernyőt. Ahogy elolvasom, én is felkuncogok.
„Ébren vagytok már? Szeretnék átöltözni -.-„
Az üzenetet Yongguk szobatársa, Himchan küldte.
- Muszáj beengednünk, randira megy – dünnyögi Yongguk, reggeli rekedtes, eszméletlenül szexi hangjától pedig megborzongok.
- Nem várhat még egy kicsit? Úgy egy fél órát? – kérdezem, némileg reménykedve, miközben elkezdem nyakát csókolgatni. Nyelvemmel végigrajzolom nyaki ütőerét, majd lágy csókot adok kulcscsontjára.
- Nem jó ha Himchan hisztissé válik – válaszolja sóhajtva, miközben ujjaival hajamba túr.
- Nagy kár – dünnyögöm mellkasába. Hallom ahogy visszaír a fiúnak, s alig teszi vissza az éjjeliszekrényre a készüléket, már nyílik is az ajtó. Még a takarót sincs időnk magunkra húzni.
- Jézusúristen! Azt miért nem említetted, hogy még nagyon most keltetek?! – háborodik fel a fiú vörösen, s hátat fordítva nekünk nekiáll szemezni az ajtóval.
- Egy kis reggeli móka nekünk is jár – feleli vigyorogva Yongguk, s félig kicsusszanva alólam felül. Ágyéka csábító közelségbe kerül, de mielőtt bármit is tehetnék, megsimogatva arcomat, bocsánatkérő mosollyal Channie felé bök. Sóhajtva fekszem hajtom fejemet a párnára, lecsusszanva róla. Ő előrehajolva ránk húzza a takarót.
- Egész éjjel mókáztatok, nem volt elég? – dünnyögi elégedetlenül a fekete hajú fiú. Mikor Yongguk tudatja vele, hogy már nem láthat olyat, amit nem kéne, ő hihetetlen sebességgel vág át a szobám és kezd el válogatni szekrényében.
- Channie! – szólítom meg a fiút, miközben felé fordítom fejemet. Hátrapillant rám válla fölött. – Sajnálom hogy gondot okozok neked – kérek tőle bocsánatot, mire kezei megdermednek. Döbbenten néz rám, aztán megrázva fejét, elmosolyodik.
- Havonta kétszer láthatjátok egymást legálisan. Megérdemlitek hogy annyi időt töltsetek együtt, amennyit tudtok. Ráadásul annyira nem kényelmetlen a kanapé. – Hangjában őszinteség csendül, mire pici lelkem megnyugszik. Akárhányszor itt vagyok, a fiú kénytelen kiköltözni szobájából, hogy úgy tölthessük együtt az éjszakát, ahogy mi szeretnénk.
Himchan kiválogatja szettjét, majd eltűnik a folyosón. Valószínűleg megy befoglalni a fürdőt.
- Ki kéne kelni – vetem fel az ötletet. A többiek már fent lehetnek, s nem lene szerencsés még egy olyan jelenet, mint Himchannal, hogy ránk nyissanak. Főleg mondjuk a maknae ne. Bármennyire is hamar felnőtt Zelo, vannak dolgok, amiket még nem szabad látnia vagy tudnia.
- Nincs kedvem – dünnyögi Yongguk, s felém dőlve félig ráfekszik hátamra. Lábát átveti enyémen, s kicsit odébb löki, hogy utána kezével szabadon simogathasson. A perverz mindenét így korán reggel! Nem mintha nem élvezném vagy hagynám, de akkor is.
- Yongguk... – nyögöm nevét, mikor ujjai veszélyesebb terepre tévednek.
- Itt vagyok – dörmögi fülembe, majd lágy csókot ad rá. Heves remegés fut végig rajtam, s felé fordulva kérem tőle, hogy csókoljon meg. Arcán vigyorral tesz eleget a kérdésnek, én pedig egyik karommal átkarolva nyakát nem hagyom, hogy elhúzódjon. Nem mintha el akarna. Hátára dől, engem pedig magára húz. Érzem, hogy a takaró lecsúszik rólam, de nem törődök vele. Magam alatt érzem a fiú keményedő férfiasságát, s kezeit, melyekkel fenekem markolássza. Ajkaitól elválva, nyakát kezdem el csókolgatni. Egy centiméternyi helyet se hagyok ki, kulcscsontját különlegesen sokáig kényeztetem. Tudom, hogy érzékeny rá és imádom, ahogy meg-megremeg érintésem alatt.
- A tűzzel játszasz cica – tudatja velem nehéz légzésvételekkel, mire kuncogva csókolom meg.
- Ha megéget, majd leápolsz – súgom fülébe, majd gyengéden megharapom. Yongguk felnyög, s az következő pillanatban megemeli fenekemet és könnyedén farkára ültet. Megfeszülök a hirtelen jött érzéstől, mire bocsánatkérően néz rám.
- Én szóltam – jegyzi meg ártatlanul. Csúnya pillantást vetek rá, majd felegyenesedve megtámaszkodok hasán. Yongguk teljesen kitölt, s kicsit szokni kell az érzést. Eszméletlen jó, azt meg kell hagyni. A fiú nem hagyja, hogy megszokjam az érzést, aprót lök csípőjével. Ajkamba harapva akadályozom meg kiszökni akaró nyögésemet. Yongguk gonosz. Egy gonosz félisten. Hmmm. Tovább folytatja a mozgást, amitől majdnem előrebukok. A vágy nehezíti azt, hogy megtartsam magam. Körmeimet picit mellkasába mélyesztem, mire figyelmeztetően villannak rám vágytól elködösült szemei. Hát persze, semmi nyom. Hiába a három év, néha még mindig átsiklok ezen a dolgon. Főleg hogyha ő is megjelöl magának.
- Te, Yongguk, nem tudod hová tettem... – sétál be a szobába könnyedén Himchan, majd elakad a szava. Az ajtó hangosan csapódik be, melyet a fiú kiabálása követ. – AZT A NYÚL MINDENETEKET!
- Hyung... Milyen nyúl? – érkezik Zelo értetlen hangja, amit hangos nevetéssel jutalmaznak a többiek.