nabitic

Alig szállunk ki Hyukkieval a kocsiból, már rohanunk is. Szinte versengünk a vásárlóutca bejáratáig, amit egy hatalmas kapu jelöl. A viadlat persze a fiú nyeri meg, hisz hosszú lábai mellett nekem esélyem se lett volna nyerni.

- A vesztesnek fizetem a fagyiját - ér be minket Donghae mosolyogva, míg mi igyekszünk újra levegőt kapni a hirtelen sprinteléstől.

- Te hogy még előnnyel se tudsz nyerni - nevet rám Eunhyuk, miközben megtörli homlokát. Valóban, az autó közelebb eső felén szálltam ki, de még így is. Fenébe már! Jövőre rágyúrok a futásra.

- De legalább ingyen lesz az első fagyi - nyújtom ki a fiúra nyelvem, aki előrelendítve fejét, úgy tesz, mintha le akarná harapni. Nevetve kapom el Donghae karjait és bújok be háta mögé. - Meg akar enni! - nyafogom, de közben vigyorgok én is. Mielőtt tovább fajulnának a dolgok, egy ismerős csengős hangot hallunk meg.

- FAGYIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - kiáltunk fel mind a hárman, s meg is lódulunk a fagyiskocsi felé. A bácsi azt se tudja szerintem, milyen nap van, ahogy meglát minket felé közeledni. Szerintem már ötször meg is bánta, hogy fagyiárusnak ment, mire odaérünk hozzá.

- Vanília, eper!

- Csoki! És citrom!

- Eper és zöldalma!

Egymást szavába vágva mondjuk saját kérésünket, igyekezni eltolni a másikat az útból. Eunhyuk fog engem, s felkapva odébb letesz, hogy ne legyek neki útban. Cserébe viszont felugrok hátára, s míg ő azzal van elfoglalva, hogy megtartson minket, én befogom száját.

- Vaní.... ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! - visítok fel, mikor Hyukkie megnyalja tenyeremet. Pont fülébe, aminek az a vége, hogy ledob hátáról. Mielőtt leesnék a földre, két kar tart meg, amik elsőre egy ismeretlenhez tartoznak, ám ahogy felpillantok, már nem az. - Yesung!!!! - kiáltom boldogan, s a fiú nyakába vetem magam.

- Tőletek zeng az egész város, vagy talán az ország is! - mondja nevetve a fiú, miközben lepacsizik a srácokkal. - Sziasztok! - Aztán átöleli hátamat. - Szia törpilla! - üdvözöl, mire elégedetlenül tolom el magamtól.

- Nem is vagyok törpilla! - lázadok fel, mire csak összeborzolja hajamat. Közben a fiúk már kikérték fagylaltjukat, csak én maradtam. Már megint vesztettem. Hogy lehetek ilyen béna?

- Miért veszítek mindig? Hagynotok kéne nyerni! Lány vagyok és a legkisebb - duzzogok, mikor már az egyik kávézó teraszán esszük édességeinket.

- Mert éljen az egyenlőség! - vágja rá Eunhyuk, mire kedvem lenne képébe nyomni fagyiját. Már indul is el kezem, hogy megtegyem, de Donghae lefogja.

- Biztos találunk majd valamit, amiben jobb vagy, mint ő - nyugtat meg mosolyogva, finoman megsimogatva kezemet. Szívem megint hevesebben kezd el dobogni, s megborzongok érintésétől.

- A vidámparkban egészen biztosan - teszi hozzá Yesung.

- Vidámpark?! - kapjuk fel mindhárman fejünket. Már vagy öt éve építik a parkot, s már nem is figyeltünk rá, hogy hogyan halad.

- Igen, áprilisban nyitották meg - bólint a fiú. Több se kell nekünk, Hyukkieval már futunk is, fagyis poharainkat otthagyva az asztalon. A két fiú utánunk kiált, de mi csak nevetve szaladunk tovább. Kerülgetjük az embereket, figyelmen kívül hagyva mérges megjegyzéseiket viselkedésünkre. Sosem érdekeltek minket, nem most fogjuk elkezdeni. Végigrohanunk a főutcán, egészen a városka végéig. Nagyjából fél óra kell, hogy elérjünk a vidámparkhoz. Mikor lefékezünk, mindketten le is esünk a földre, hogy aztán félig feküdve, félig még ülne, kinek hogyan sikerül, próbáljunk levegőt kapni.

- Dön... tet... len... - mondom levegő után kapkodva, s megeresztek egy fáradt vigyort. Eunhyuk csak felnyög és legyint egyet, hogy neki mindegy. Mindketten hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal próbáljuk túlélni saját hülyeségünket.

- Jól vannak? - érkezik egy aggodalmas kérdés, mire fáradtan fordítom kicsit oldalra fejemet. Egy idős néni pillantok meg, aki valószínűleg unokája kezét fogja. A kisfiú érdeklődve néz ránk, miközben egy nyalókát szopogat.

- Hyukkieeeee. Jól vagyunk? - kérdezem nevetve a fiútól, átbillentve felé fejem. Ő is elkezd nevetni, ami a légszomjjal nem túl jó párosítás, de mindenképp vicces kombi.

- Neeeeem! - jelenti ki végül. A néni fejét csóválva néz ránk, majd odébb ráncigálja a kisfiút, míg mi már fetrengünk a röhögéstől.

- Jesszusom! Normálisak vagytok ti? - érkezik meg a két kávézóban hagyott fiú.

- Mikor voltak? - dünnyögi Yesung, miközben Eunhyukhoz lépve megpróbálja felhúzni a földről. Mellém Donghae guggol.

- Jól vagy? - kérdezi aggodalmasan, mire csak kuncogva megrázom fejem. A fiú sóhajtva lehajtva egy pillanatra fejét, majd karjaiba kapva feláll velem. A tényre, hogy életem szépszerelme karjaiban tartva aggódva pislog rám, sikerül abbahagynom a nevetést. Szerencsére arcom már piros volt a nevetéstől, így nem tűnik fel neki, hogy elvörösödök. Legalábbis remélem. Mikor látja, hogy jobban vagyok, leteszi lábaimat, majd derekamat ölelve tart meg, ha netalántán kedvem lenne összeesni. Lábaim ugyan megremegnek a megerőltetéstől, de megtartanak. Kissé elégedetten látom, hogy Eunhyuk sincs jobb állapotban. Őt éppen Yesung itatja vízzel.

- Én is! - kérem, mire a szőke fiú elveszi Eunhyuktól az üveget és nekem adja. Megtörlöm az üveg száját, majd nagy kortyokban inni kezdem a vizet. Persze, Hyukkie nem állja meg bosszú nélkül, s így nem sokkal később már vizes trikóban állok, még félig nyitott szájjal. Az üveg hangosan koppan a földön, de Eunhyuk nevetése szinte elnyomja a hangot. Visítva vetem rá magam a fiúra, de ő elslisszol előlem, egyenesen a vidámparkba. Halljuk, ahogy a biztonsági őrök utánunk kiabálnak, hisz jegy nélkül rohantunk be, de Donghae sietve megnyugtatja, hogy velük vagyunk és gondolom megveszik a mi jegyeinket is. Mi csak kergetőzünk, mígnem a dodzsemeknél beérem a fiút és megint hátán landolok.

- Menjünk! - mutatok a kis kocsiszerű izékre.

- Lehetőleg ne rohangáljatok el minden percben! - kéri Yesung, ahogy futva beérnek minket.

- De oppa! Hyukkie mindig gonosz velem! - válaszolom, aminek megint ledobás a vége, valamint egy dühösen nekemesni akaró Eunhyuk. Megint Hae háta mögött találok menedékre, ahonnan vígan kinyújtom a fiúra nyelvemet.

- Miért van bennetek ennyi energia? - nyög fel Yesung, miközben próbálja visszatartani a dühös Eunhyukot. Hát igen, a becézés következményei. Bár amikor a földön feküdtünk, nem tűnt föl neki. Valószínűleg inkább a túlélésre figyelt, mintsem rám.

- Eunhyuk? - hallunk meg egy hangot, mire a fiú megdermed, mi pedig felkapjuk fejünket. Egy nálam kicsivel magasabb, hosszú, fekete hajú lány áll tőlünk nem messze, arcán érdeklődő, illetve értetlen kifejezéssel. Rövidnadrágot és fehér rövidujjú blúzt visel. Mellette egy rózsaszín ruhás kislány áll.

- Oppa! - kiált fel, s elengedve a lány kezét, odafut Eunhyukhoz. A fiú arcára zavart mosoly költözik, miközben ellépve Yesungtól, felkapja a kislányt.

- Az övé? - kérdezem suttogva Donghaetől, miközben államat vállára támasztva nézem a két mosolygót.

- Reméljük nem - feleli szintén halkan a fiú. A lány kicsit óvatosan sétál oda hozzánk, Eunhyuk pedig felé hajolva megpuszilja a lány haját. Felvonom szemöldököm, aztán leesik. Ő Eunji? Túlságosan jólány Hyukkiehoz!

- Srácok, ők itt Han Eunji és Han Suji - mutatja be nekünk a két lányt, majd mi következünk. - Ők itt Kim Jong Woon, de inkább csak Yesung, Lee Donghae, vagy Hae, és Kim Haeni, akit...

- Akit nem becézgetünk! - szakítom félbe, összehúzott szemekkel nézve rá. Elneveti magát.

- Sziasztok! - integet nekünk bátortalanul a lány, s látom rajta, hogy nem győztük meg túlságosan. Viszonozzuk a köszönést, én pedig végre előlépek Hae mögül. Eunji tekintete rögtön átázott felsőmre téved, mire visszalépek a fiú mögé.

- Oppa! Nincs nálad egy felesleges kardigán? - kérdezem, mire hátrafordítva fejét, nemet int.

- Nekem van - mondja Yesung, s levéve a derekára kötött pulcsit, odaadja nekem.

- Köszönöm! - hálálom meg neki mosolyogva, s belebújva a finom illatú kardigánba, felhúzom majdnem teljesen a cipzárt. Kicsit nagy rám, de nagyon puha és kényelmes. Sikerül elkapnom Hyukkie kicsit mérges pillantását, amire értetlennel válaszolok. Most mi a baja? A fiú megforgatja szemeit, majd barátnője felé fordul.

- Ugye csatlakoztok hozzánk? - kérdezi, aranyosan reménykedő arccal.

- Igazán nem akarunk zavarni - mondja a lány bocsánatkérő mosollyal.

- Ugyan már! - szól közbe Donghae. - Mind örülnénk, ha velünk tartanátok! - mondja határozottan, mi pedig Yeyevel sietve rábólintunk.

- Akkor igen? - fordul megint a lány felé Hyukkie. Eunji végül rábólint, amiért kap egy rövid csókot a fiútól. Elindulunk, aztán rájövünk, hogy itt a dodzsem. A két új csapattagunk nem szállnak be a játékba, ellenben mi amint megkapjuk a kis kulcsokat, már rohanunk is választani magunknak járművet. Táskámat otthagyom Eunjinél, megkérve, hogy fényképezgessen, ha van kedve. Ritkán engedem ki a gépet kezeim közül, de meg akarom mutatni, neki, hogy semmi bajom nincs vele és üdv a csapatban. Mielőtt beszállhatnánk lila kis kocsimba, kapom Eunhyuktól egy puszit, megköszönve a gesztust Eunji felé. Mosolyogva huppanok bele a kis kocsiba, s miközben bedobom a korongot, ami a kulcs, megnézem, hogy ki merre van. Eunhyuk szerencsére a legelején talált magának egy kék kocsit, Donghae kettővel mögöttem pirossal, Yesung pedig viszonylag hátul, egy szürke és kék kis izéből vigyorog ránk. Rajtunk kívül még sokan beszállnak, köztük több kisgyerek itt. Izgatottan fogom a kormányt, s kipróbálgatok mindent, hogy mi micsoda és hogyan működik. Találok egy kis dudát, ami nagyon tündéri hangot ad ki, s amit meghallva mind elkezdtünk nevetni szinte. Imádni fogom.

- Legalább könnyű lesz megtalálni, ha használod! - kiáltja hátra Hyukkie. Kinyújtom rá nyelvemet, ő pedig nevetve fordul vissza előre. Eunji biztonsági okok miatt nem engedi be közénk Sujit, amit nem csodálok. Amint felzizegnek a gépek és megszólal egy kezdés jelző hang, szinte elszabadul a pokol.

Fájóan dörzsölöm bordáimat, miközben azzal piszkálom Eunhyukot, hogy elromlott a kocsija és ki kellett szállnia a második körből. Cserébe csak oldalba bök, természetesen fájós oldalamon, amit nyögéssel díjazok.

- Ne bántsd - szól rá a fiúra Donghae, elhúzva engem mellőle. Mosolyogva köszönöm meg neki a segítséget, öleléssel társítva. Eunhyuk mindenttudó vigyorral lép el tőlünk, hogy aztán Eunji kezét megfogva megkérdezze a lányt, hogy hova menjünk következőnek. A lány helyett azonban húga válaszol.

- Körhinta! - feleli Eunhyuk nyakából, s kis kezével nagy körhinta felé mutat. Arra vesszük az irányt, részemről egyre bizalmatlanabbul nézve a játékot. Valahogy nem szeretem az olyan cuccokat, amik magasan vannak, és pörögnek, miközben egy láncon lévő hintában ül az ember.

- Én lent maradnék! - jegyzem meg, mikor a játék megáll, s a kezelő megvárja, míg mindenki kiszáll vagy be. Eunji és Eunhyuk az egymással szemben lévő hintákba ülnek be, egy másik ilyenbe pedig Yesung a kislánnyal. Meglepetten pislognak rám.

- Van valami, amitől a nagyszájú kisasszony is fél? - vigyorog rám Eunhyuk, mire Eunji finoman ráüt egy picit lábára.

- Ne nevesd ki! - kéri, megértően rám mosolyogva. Viszonzom mosolyát, majd ajkam beharapva fordulok meg és indulok el a szomszédos kajáldához tartozó padokhoz. Donghae velem tart, aminek örülök. Jól esik, hogy mellettem van és törődik velem, mégha csak a húgának is tart. Miközben azt nézzük, hogyan indul el a játék, közelebb hajolok a fiúhoz.

- Szerinted is jót tesz Hyukkienak Eunji? - kérdezem, elfojtva nevetésemet. A fiú rám vigyorog.

- Azért ne nagyon emlegesd neki ezt, mert a végén tényleg megesz téged reggelire - ajánlja, mire most már nem bírom és elnevetem magam. Egy zöld-sárga egyenruhába bújt srác sétál oda hozzánk, kezében jegyzettömbbel.

- Mit hoztatok? - kérdezi, mire összenézünk Donghaeval. Mi csak le akartunk ülni, míg várjuk a többieket, venni igazából nem akartunk. Mégis... ha már így idejött, talán utalásképpen, akkor már muszáj.

- Két sültkrumpli és két fanta - mondja végül Donghae, én pedig csak bólintok. A fiú felírja, majd miután megígéri, hogy máris hozza, eltűnik. Megintcsak összenézünk Donghaeval.

- Erre nem is gondoltam - jegyzi meg, alkarjaival az asztalra támaszkodva.

- Én sem. Nem kajára akartam költeni - nyugtatom meg vigyorogva.

- Ugyan már, én fizetem! - rázza meg fejét mosolyogva.

- Dehogy fizeted! A fagyit is te fizetted, a belépőt is, nem hagyom, hogy ennyit költs rám! - tiltakozom, akármennyire is jólesik lovagiassága.

- A fagyit azért kaptad, mert vesztettél. A belépő ajándék. A kaja udvariasság - sorolja el indokat, s látom rajta, hogy nem tudom meggyőzni. Duzzogva fonom össze karjaimat mellkasom előtt. Ő csak mosolyog rám, s vidáman kifizeti kajánkat, mikor kihozzák. Míg ő nekiáll csipegetni, addig én csak nézem őt.

- Ha már kifizettem, egyél is - pillant fel rám, de mikor továbbra sem nyúlok a finomsághoz, elvesz egy szálat adagomból, s felém nyújtja. - A kedvemért~ - kéri édesen mosolyogva hozzá, mire nem bírom tovább, mosolyogva kapom be a sültkrumplit. Bár most már hajlandó vagyok enni, a fiú folytatja etetésemet, miközben néha ő is eszik. Tisztára úgy érzem magam, mint egy randin. Ebbe a gondolatba bele is pirulok, de a fiú vagy nem veszi észre, vagy csak nem teszi szóvá.

Az édes pillanatot a többiek szakítják meg, élükön Eunhyuk, aki lehuppanva Hae mellé rögtön elkezdi enni a fiú kajáját. Ő persze fellázad, hogy vegyen magának, aminek az lesz a vége, hogy Yesung vállalja, hogy hoz mindenkinek kaját. Donghae fogja sültkrumpliját, s átül mellém. Egyrészt, hogy legalább valamennyire távol tartsa a vörös srácot ennivalójától, másrészt pedig így a lányok elférnek a fiú két oldalán. Bár Suji inkább Hyukkie ölébe ül, aki ezt mosolyogva fogadja.

Mikor Yesung visszatér, kiosztja mindenkinek az adagját, majd beszedi a pénzt. Eunjiékét persze Eunhyuk fizeti, míg az enyémet már megint Donghae.

- Ilyenkor nem mindig szeretlek - mondom elégedetlenül a fiúnak, miközben nekidőlök vállának. Ő csak nevet rajtam. Örülök, hogy nem kérdez rá arra, hogy miért, egyébként igen. Nem tudom, mit válaszolnék. Valószínűleg csak elpirulnék, mintegy válaszként, de mégis... Nem szeretném, ha megtudná, hogy érzek iránta valamit. Legjobb barátok vagyunk, és nem akarom, hogy ez megváltozzon.

Míg én ezen és hasonlókon gondolkozok és közben csipegetve, a többiek vidáman beszélgetni kezdenek azon, hogy hova menjünk következőnek. A fiúkat a kísértetház hozza lázba, de Eunji szerint Suji még kicsi hozzá, meg nem biztos, hogy rögtön evés után kéne oda bemenni. Mire mindenki megeszi kajáját sikerül eldönteni, hogy az üveglabirintus lesz a következő állomás. Fantás poharamat kezembe véve követem a többieket, miközben látom, hogy Donghae valami súg Hyukkie fülébe, aki erre csak vigyorogva bólint. Elszürcsölgetem innivalómat, majd kuka után kutatva megállok. Mikor találok egyek, kidobom a poharat. Továbbsétálok a többiek után, miközben elővéve fényképezőgépemet, csinálok néhány képet a játékokról, illetve társaságunkról. Egészen addig fel sem tűnik, hogy Donghae mellettem sétál, míg meg nem fogva karomat, elkezd húzni oldalra.

- De a többiek arra mennek - értetlenkedem, mire csak nyugtatólag rám mosolyog. Megadóan hagyom, hogy irányítson mit tudom én hova, miközben tovább folytatom a fényképezést. Csak mikor megáll, nézek körbe, hogy hol is vagyunk. Az óriáskeréknél.

- Nem vagyok oda a magas dolgokért - jegyzem meg.

- Ne félj, szeretni fogod - mosolyog rám Donghae, miközben beállunk a sorba. Viszonylag hamar sikerül bekerülnünk egy kis ovális alakú fülkébe. Vagy mibe. Tényleg, hogy hívják ezeket a cuccokat? Van egyáltalán külön nevük? Felnevetek saját butaságomon, Donghae értetlen nézésére pedig csak megrázom fejem. Leülünk egymással szemben. Míg Donghae a tájat nézi és várja, hogy elinduljunk, én csak fényképezek. Így legalább lefoglalom magam és nem azon jár az agyam, hogy megint kettesben vagyunk és éppen az óriáskereken csücsülünk. Valahogy... Túlságosan randi-szerű ez az egész, akárcsak a kajáldánál az etetés is. Örülök ezeknek és szívem is az egekben, csak fáj tudnom, hogy ezek neki nem ugyanazt jelentik, mint nekem.

Végül csak elindulunk, viszonylag lassan eltávolodva a talajtól. Bár még nincsen túl sötét, a Nap már lemenőben van, így tudom azt fényképezni. Meg persze a kilátást, ami egyre szebb lesz, ahogy felfelé haladunk. Néha megáll a cucc, hogy a legfentebb lévőknek adjanak időt kigyönyörködni magukat a tájban. Mikor elhagyjuk az utolsó útban levő fa tetejét is, számat szinte eltátom, annyira gyönyörű az egész. A tengernél lebukni készülő Nap, az ég színei, meg úgy teljes egészébe.

- Ne, megérte feljönni? - kérdezi Donghae, de nem előről, ahonnan vártam volna, hanem mellőlem. És egészen közelről. Pirulva bólogatok egy sort. Szívem kiugrani készül, főleg ahogy megérzem ellenállhatatlan illatát. Csak tudnám, hogy miért büntet...

- Megölelhetlek? - Halk kérdésére csak még jobban elpirulok. Pont, mikor legfelül vagyunk? Bólintva fordulok felé félig, ő pedig szintén piroskás foltokkal arcán húz magához, hogy átölelhessen. Becsukva szememet bújok hozzá, megölelve amennyire tudom. Miért érzem úgy, hogy idén sokkal rosszabbul viselem a tényt, hogy csak barátként kezel? Hisz az évünk ugyanúgy telt el, mint a többi. Miért más a mostani nyár, mint az összes előbbi, amit együtt töltöttünk? Nem tudom a választ és ez zavar. Bár tény, hogy leginkább az, ahogy viselkedik.

Egészen addig vagyunk így összebújva, mígnem leérünk kiindulási helyünkre. Zavartan, kerülve a másik tekintetét bontakozunk ki az ölelésből és szállunk ki. Donghae torokköszörülve megjegyzi, hogy a többiek az ugrálóvárnál lehetnek. Meg se kérdezem, honnan tudja, csak bólintok és követem őt. Elteszem a fényképezőgépet, hogy aztán kezeim a kardigán zsebébe süllyesztve sétáljak tovább. Bár zavar a kicsit kínos csend közöttünk, mégsem teszek ellene semmit. Így tesszük meg az utat a felfújt ugrálóvárig, ahol tényleg ott szórakoznak már a többiek.

Szinte fapofával próbálom meg eltalálni a kis labdával a tőlem nem messze felállított pohárpiramist. Le kéne löknöm az összeset, de nem sikerül. Maradt egy labdám. Remek. Ha így folytatom, nem kapok nyereményt.

- Segítsek? - lép mellé Yesung, mire sóhajtva nekiadom a labdát. Odébb állok, majd nekidőlve az oszlopnak figyelem, ahogy arcán koncentrációval eldobja a labdát. Bár a piramis nagy részét le tudja dönteni, a másik fele állva marad.

- A második sorból választhat magának ajándékot - mondja a bódés férfi, mire Yeye rám mosolyog.

- Válassz!

Kedvtelenül bökök rá az egyik plüssre. Mikor a férfi odaadja nekem a fehér cicát, megköszönjük, majd tovább sétálunk. Amint megtaláljuk őket, egyből Sujinak adom a plüssöt, aki nagyon örül neki. Eunji azt nézi, ahogy Donghae és Eunhyuk versenyezve egymással kosárlabdzának. Cél, minél többször bedobni a labdákat. Lehuppanva a padra kezdem el én is játékukat nézni, de nem túl sok lelkesedéssel. Valahogy nem tudom élvezni már a vidámparkot. Ez az egész Donghaes ügy elrontotta a kedvemet és csak rosszul érzem magam.

- Nem akarok tolakodó lenni, de baj van? - kérdezi óvatosan Eunji, mire felé fordítom fejem. Kicsit félve néz rám, mintha attól tartani, hogy ráüvöltök, hogy törődjön a maga dolgával. Pedig nem tenném.

- Minden rendben - nyugtatom meg, s mosolyt erőltetek arcomra. Látom, hogy nem veszi be.

- Összevesztetek a barátoddal? - puhatolózik tovább.

- Nincs barátom - válaszolom, de tekintetem akaratlanul is Donghaera röppen.

- Azt hittem együtt vagytok - motyogja a lány, mire elnevetem magam. Nem ám jókedvből, merő keserűségből. Hogy én és Donghae? Ez csak az álmaimban létezik.

- Csak a kishúga vagyok - mondom neki, s nem érdekel, mennyire ki tudja érezni, hogy fáj a tény. - Mindjárt jövök - állok fel és sietek el valamerre. Elhaladok a telefonáló Yesung mellett, aki értetlenül néz rám. - Csak ne gyere utánam - kérem, már meg-megremegő hangon. A fenébe. Nem tudom, hogyan reagál rá, de nem is érdekel. Míg sikerül eljutnom a vidámpark közepén lévő nagy tóhoz, már sírok. Annyira bánt ez az egész! Meg az is, hogy ennyire csak ezzel tudok foglalkozni, ha egyszer elkezdem. Éppenhogy elkezdődött a nyár, s a mai nap is remek volt. Egészen a vidámparkig. Miért? Miért nem élvezhetem ugyanúgy a nyarat, mint tavaly? Miért fáj idén jobban, hogy nem szeret Donghae?

Ilyen keserű gondolatokkal ülök a tóhoz tartozó egyik stégen, lehajtva fejemet. Könnyeim ölembe hullanak, de most még csak az sem zavar, ha kárt teszek ezzel Yesung pulcsijába. Biztos vagyok benne, hogy a fiú megértené. Ő mindent megért.

- Nem illesz a képbe. Ez egy vidám park - huppan le mellém valaki. Egyáltalán nem Eunhyukra számítottam. Igazából leginkább senkit nem reméltem azt hiszem. Mondatára csak elhúzom számat, s próbálom abbahagyni a sírást. Nem akarom, hogy még azt is tűrnöm kéne, hogy ezzel piszkál. Mégsem járok túl sok sikerrel, amit ő meg is jegyez. - De komolyan. Haeni. Itt a nyár, élvezned kéne. Még ha tudom, hogy ez most nehéz - mondja, miközben átöleli vállamat és magához húz.

- Miért másabb az idei nyár? - kérdezem sírva, miközben hozzábújok. Hátha ő tudja. Hátha valaki tud rajtam vagy nekem egy picit is segíteni.

- Mert most már mindketten buták vagytok - sóhajtja, megsimogatva hajamat. Értetlenül néznék fel rá, de nem engedi. Csak ölel magához, hátamat simogatva, szépen lassan megnyugtatva ezzel engem. Mikor már nem remegek a sírástól, s könnyeim se hullanak megállíthatatlanul, eltolva magától fürkészőn néz rám. Aztán csúfrondásan elvigyorodik. - Borzalmasan nézel ki! - tudatja velem, mire vállon ütöm. Ő csak elneveti magát, amivel sikerül egy kezdődő mosolyt varázsolnia arcomra. Felkel a stégről, majd engem is felhúz. - Ideje hazamenni - öleli át félkézzel nyakamat. Bólintok egyet.

Akármennyire is nem akarok visszamenni a többiekhez, mégis hagyom magamat. Yesung már nincs itt, Eunji elmondása szerint el kellett sietnie a testvéréhez. Bólintva veszem tudomásul, s örülök, hogy nem kérdez rá megint állapotomra. Miközben kifelé sétálunk, ellépve Hyukkietól, Eunji felé bökök fejemmel, hogy inkább vele törődjön. Ő rám mosolyog, s barátnője mellé sétálva összekulcsolja kezüket. Meglepődöm, mikor én kezembe is kerül egy másik, a kis Suji keze.

- Miért vagy szomorú unni? - néz fel rám nagy szemeivel, miközben még mindig a cicát szorongatja.

- Unni nem kapja meg, amit igazán szeretne - válaszolom, igyekezve mosolyogni, s megsimogatom fejét. A kislány hümmög egy sort, majd lepillant plüssére.

- Szeretnéd Hópihe hercegnőt vissza? - kérdezi végül tündérien, mire nem tehetek róla, de elnevetem magam.

- Hópihe a te kiscicád és szeret téged - rázom meg fejem, majd felkapom karjaimba a kislányt. Boldogan bújik vállaimra, s ahogy lepillantok rá látom, hogy becsukja szemeit. Remek, valószínűleg rajtam fog elaludni. Mégsem tud zavarni, hisz annyira aranyos. Mivel Eunjiék itt laknak a városban, elkísérjük őket hazáig. A lány kelletlenül, de felébreszti a kislányt, elutasítva Eunhyuk ajánlatát, hogy felviszi a kislány szobájába.

- Úgyis fürdenie kell, meg vacsizni, meg fogat mosni - mosolyog rá Eunji a fiúra, aki beletörődik. Percekkel később már hárman sétálunk a vásárlóutcán, ahol már minden bódé zárni készül és az árusok már befelé pakolgatnak. Egyikünk sem mond semmit, csendben tesszük meg az utat a kocsiig. A visszafelé út szintén eseménytelenül telik el. Az ablaknak döntve fejemet nézem a mellettünk elhaladó autók fényét, miközben akaratlanul is le-lecsukódnak szemeim, s elalszom.