nabitic

Miközben a házban sétálunk megállapítom, hogy semmi sem változott tavaly óta. Talán csak annyi, hogy Eunhyuk néhány ruhája szanaszét hever a földön.

- Szerinted összefutunk Eunjivel? - kérdezem, kihúzva a kanapé alól egy női felsőt.

- Az epic lenne - nevet a fiú.

- Meg kéne lepni őket, vagy csak Eunhyukot - vetem fel, mire Hae rábólint az ötletre.

- De mivel? Víz? Beugrani az ágyba? Vagy az örök klasszis nyakba fújás?

- Mindegyik? - kérdezem. Donghae nevetve szerez egy pohár vizet, majd elindulunk felfelé. Vagy négy hálószoba van itt fent, meg egy kisebb nappali. Vagy inkább társalgó. Esetleg játékszoba. Multifunkcis hely, na. Eunhyuk kedvenc hálószobájába sétálunk. Itt a legnagyobb az ágy, valamint a legkényelmesebb is. Általában mindhárman itt alszunk. Igen, egy ágyban két jó pasival. Hmm...

Ahogy belépünk, nem találjuk Eunjit a szobában, csak barátját. Furi még ezt így mondani. Eunhyuk hátán fekszik, karjait és lábait szétvetve, egy szál vékony takaróban.

- Én ugrok és fújok - mondom széles vigyorral. Donghae bólint, s odasétálva az ágy szélére, a másik srác felé tartja a poharat. Ha Eunhyuk felriad, egészen biztos, hogy meg fogja lökni a fiú kezét. Már előre kedvem lenne nevetve, de ajkamba harapva próbálom visszafogni. Donghae felnézve rám, vigyorogva bólint, hogy indulhat a menet.

Szórakozottan megropogtatom nyakamat, majd ujjaimat. Odasétálok az ágyhoz, majd egy utolsó összevigyorgásra Donghaeval felpillantok, aztán ugrok. Bevetődve a fiú mellé, aki már ébredezik is, erősen belefújok nyakába. Felkiáltva igyekszik odébb húzódni tőlem, miközben próbál eltávolítani az ágyból. Ez nem sikerül neki, magára borítani a vizet viszont igen. Fetrengek a röhögéstől, ahogy a fiút figyelem, s ahogy hallom, Donghae sincs ezzel másképp.  Eunhyuk kiabál egy sort, felemlegeti édesanyáinkat, valamint szép helyekre kíván minket. Aztán jön a bosszú.

Ahogy csípőmre ül, megnyugodok, hogy van rajta boxer. Talán ez az utolsó ép gondolatom, mielőtt a fiú csikizni kezdi derekamat, én pedig visításba fogok. Próbálom ellökni kezeit, vagy le magamról a fiút, de semmit sem érek el vele. Könnyedén összefogja csuklóimat fejem fölé, és arcán győzedelmes vigyorral csiklandoz tovább.

- Haeeeeeeeeeeeeeeeeeee! - visítom nevetve, miközben érzem, hogy lassan már sírni is fogok a röhögéstől. Megmentőm késve érkezik, ő is csak röhögni tud, mást már nem. Félig felfelküdve az ágyra nevet rajtunk. Aztán sikerül összeszedni magát, s felmászva mellénk, lelöki Eunhyukot.

A fiú neméhez nem túlságosan illó kiáltással, inkább sikoltással, borul le az ágyról, a hangokból ítélve elég keményen. Donghae felrángat az ágyról, hogy menekülésre ösztönözzön. Nem rossz ötlet. Az ajtóig jutunk csak el, amikor Eunhyuk felpattan és utánunk ered. Nevetve-kiabálva rohangálunk a házban, igyekezve elkerülni a találkozást. Mikor kiérünk az udvarra, Eunhyuk először bezárja a házba vezető egyetlen ajtót, s csak aztán rohan ismét utánunk.

Az egésznek persze az lesz a vége, hogy Donghae megcsúszik a nedves füvön, Eunhyuk ránk vetődik, s mindhárman beleborulunk a vízbe. Azonnal érzem, hogy inkább be kellett volna csuknom a számat a sikítás helyett, mert megtelek vízzel. Donghae most sem engedi el kezemet, s hamar fel is ráncigál a felszínre. Bár nem túl nőies dolog, egyből kiköpöm a vizet, de szerencsére a fűre, nem vissza. A fiú segítőkészen ütögeti hátamat.

- Meg kéne már tanulnod úszni - jegyzi meg a jómadár, miközben megtámaszkodik mellettem a medence peremében. Arcán levakarhatatlan vigyor van. Úúúúúúúúúúúúúúú.

Mielőtt rávethetném magam, hogy belefojtsam a vízbe, Donghae derekamnál fogva visszatart. Némi kakaskodás után belátom, hogy igaza van és csak én járnék rosszul vele. A fiú segítségével kimászok a medencéből. Eunhyuk nem győzi dicsérni fehér pólómat, mire csak lekapom magamról és fejbedobom vele. Az anyag hangosan csattan fején, s a fiú el is merül. Elindulok a házba, aztán rájövök, hogy lehet nem kéne minden összecsöpögni.

- Hae! - fordulok vissza a medence felé. A két fiú már javában öli egymást, igyekezve a másikat a víz alá nyomni. Eunhyuk magasabb, Donghae viszont erősebb. Tehát semmire se mennek a másikkal, de azért röhögve próbálkoznak. Mikor Eunhyuk felhívja a fiú figyelmét arra, hogy szóltam neki, ő pedig felkapja a fejét, nevetve nyomja le a víz alá.

- YA!!!! - kiáltok fel. Csak nevet rajtam, egészen addig, míg hirtelen el nem borul a vízbe. Remélem Donghae kirúgta a lábát. A barna hajú fiú nem sokkal később már ki is mászik a medencéből, s sietős léptekkel jön felém.

- Menjünk, mielőtt kitalálja, hogy még nem kaptunk eleget - mondja, hátrasimítva vizes haját arcából. Bólintok, s követem a fiút az autóhoz, hogy keressünk magunknak törülközőt. - Kéred a pólómat? - kérdezi útközben, igyekezve szemeimbe nézve feltenni a kérdést. Csak legyintek egyet. Nekem a fehérnemű olyan, mint a bikini.

Már a kocsinál állunk, táskáinkba kotorászva, mikor Hyukkie beér minket, kezeiben három vízipisztollyal.

- Inkább fürdőruhát keressetek! - vigyorog ránk szélesen. Ijedtséget tettetve nézünk össze Haeval. Most komolyan bele kéne mennünk a játékba? A válasz: IGEEEEEN!!!!! Törülköző helyett fürdőruháim után kezdek el kutatni. Donghae keze szintúgy irányt vált táskájában. Eunhyuk közben elkezd minket lőni, amit mi nevetve tűrünk. Mikor megtalálom egyik bikinimet, már itt sem vagyok, futok be a földszinti fürdőszobába, hogy átöltözhessek. Az ajtót kulcsra zárom a biztonság kedvéért, majd gyorsan levéve vizes gönceimet, felveszem a bikinit. Középen csavaros, merevítős, nyakbakötős darab. Ja, és piros. Az alja egészen szimpla, egyik oldalt van csak egy kis csatja. Vizes ruháimat kiteregetem a kis szárítóra, majd kikukucskálok. Tudom, hogy itt bent nem lőne le vízzel a fiú, de mást attól még simán csinálhat.

Félelmem nem alaptalan. Már a nappaliban járok, s örülök, hogy odáig épségben eljutottam, amikor hirtelen Eunhyuk kerül elő a semmiből és kap fel vállaira. Minden tiltakozásom ellenére indul el velem kifelé. Hiába csapkodom hátát, nem tesz le.

- Te leszel a nem túlságosan elzárt hercegnő, akit jön a barna hajú herceg vízipisztollyal, fehér ló helyett csak a saját, szexi és szőrős lábain, hogy megmentsen a gonosz, ámbár felettébb jóképű másik hercegtől, aki ugyancsak játékpisztollyal vívja meg a hősi csatát! - tudatja velem jókedvűen, mire elnevetem magam. Ez mit szívott? Akármi is legyen, én is kérek belőle. Ekkora marhaságot. Istenem.

- Akkora marha vagy! - tudatom a fiúval, aki csak megpaskolja lábamat, valószínűleg vigyorogva. A kertbe kiérve átcipel a medence túlsó oldalára, majd fogva az egyik matracot, élére állítja, mintegy fedezékként. Itt, ha véres nem is, de vizes leszámolás lesz, úgy érzem. Eunhyuk kezébe veszi pisztolyát, majd felém fordul.

- El mersz menni, belelöklek a vízbe! - tudatja velem, mire csak bólintok. Tudom, hogy megtenné, s majd csak akkor fogok lelépni, ha biztonságos lesz nekem. Nem sokkal később, feszült vihar előtti csend után, Donghae merészkedik elő az autó felől a ház oldalánál. Eunhyuk vigyorogva tartja szemét a fiún, miközben megpaskolja lábamat.

- Sikíts, hercegnő! - adja ki a parancsot vigyorogva. Elnevetem magam, de azért megpróbálkozom.

- Hae!!!!!!

Megmentő hercegem, akit már nem is tudom, hogy jellemezett Hyukkie, azonnal felkapja fejét hangomra, s arcán elszánt (és nagyon rájátszott) kifejezéssel elkezdett felénk kommandózni. Eunhyuk kíméletlenül lőni kezdi, majd mikor kifogy a víz fegyveréből, engem lökdös oda a medencéhez, hogy töltsem újra, míg ő a másikkal lövi szerencsétlen másikat. Hae okos, mert egyik karjával arcát takarja, hogy a szemébe ne mehessen víz, de ő még kilásson.

Kitartóan közeledik felénk, szinte már-már Terminátort is megszégyenítően megállíthatatlanul. Mikor már túl közel kerül és Hyukkie rájön, hogy nem sokra megy egyelőre, hacsak nem akar közelharcba keveredni, a fiú felpattan, s engem vállamat átkarolva maga előtt pajzsként tartva hátrál. Könyörgően nézek Donghaera, aki első lépésnek véletlenül telibe lő egy adag vízzel. Eunhyuk jót kacag a fiún és rajtam is. Előbbi nem győz bocsánatot kérni, én pedig macskákat megszégyenítően nyervogtam fel és fújtattam egy sort.

Tovább folytatódik a harc, de ezúttal mindkét fiúnak meg kell állnia néha, hogy újratölthessék pisztolyaikat. Engem továbbra is Eunhyuk tart fogva. Azonban nem sokáig. Hirtelen ellök magától, egyenesen Donghae karjaiba, majd csak annyit hallunk, hogy belecsobban a vízbe. Donghae igyekszik megtartani mindkettőnket, aztán se szó, se beszéd, a fegyverrel a kezében úszó Eunhyuk után veti magát egy “ne aggódj, visszatérek még hercegnőm” felkiáltással. Komolyan, még a szokottabbnál is hülyék vagyunk egyelőre. Mi lesz velünk a nyár végére?

Nevetve indulok el visszafelé a házhoz, miközben azt nézem, hogy állnak neki kergetőzni, akár a gyerekek. Szinte el kell ugranom az útból, mikor a két jómadár feltűnik a ház sarkánál, elrohannak előttem, majd el a ház másik oldalánál. Istenem! Eunhyuk ment elől, s emiatt egy elég gonoszka terv született fejemben. Lehuppanok a napozóágyra, majd türelmesen várom, hogy megint felbukkanjanak a srácok. Pár perc telik el, mígnem végre felbukkannak a kis vízi harcosok. Donghae fut elől, ami egy kicsit megzavar, de nem nagyon. Mikor elhaladnak mellettem, elrugaszkodom, s Eunhyuk hátára csimpaszkodok. Mindketten a földön landolunk, pontosabban a fiú a földön hasal, karjaival védve fejét, én pedig csípőjén ülök. Donghae térdeire támaszkodva nevet rajtunk, s Eunhyuk is kiprésel magával egy fájó kacajt.

- A hercegkisasszony fellázadt fogvatartási körülményei miatt! - tudatom a fiúval esése okát, s összeborzolom haját. Elveszem tőle pisztolyát, majd beledobom a vízbe. - Lenyugodtatok? Tesztoszteron szint újra normális? - kérdezgetem a fiúkákat, nevetésüket igennek veszem. Felkelek Eunhyukról, akinek  első dolga, hogy beledobjon a medencébe, miután feláll. Úgy tudom szeretni! Ráadásul sikerül úgy dobnia, hogy egy matracra essek, s mikor már feléled bennem, hogy nem merülök el és túlélem, hát persze, hogy lecsúszok a másik oldalán. Most viszont sikerül becsuknom szemem, szám, s be is fognom az orromat. Felevickélek a matrachoz, s belekapaszkodva próbálok újra levegőt kapni. Hyukkie fetreng a röhögéstől, míg Donghae aggódva néz rám a medence széléről.

- Rúgd be a kedvemért! - kérem a fiút, miközben intek, hogy minden rendben van. Míg ő teljesíti kérésemet, addig a peremhez evezgetek, s nem sokkal később már a füvön ülök. Míg Eunhyuk túlélni próbál, addig Donghae mellém huppan és hanyatt dőlve élvezi a napsütést. Remélem elfáradtak mára és kicsit nyugi lesz ezután. A másik bajkeverő srác is felbukkan, s leheveredik másik oldalamra.

- Mit akartok csinálni délután? - kérdezem, miközben lefekszem közéjük.

- Hal! - kiált fel Donghae, majd karjával felmutat az egyik felhőre. Tényleg hal alakja van, s nem csoda, hogy drága Fishy Donghaenk rögtön kiszúrta.

- Tesó! - mondja Eunhyuk nevetve.

- Bemehetnénk a városba - veti fel végül Donghae hosszas gondolkodás után.

- Bazársor? - kérdezi Eunhyuk nevetve.

- Vagy mozi? - csatlakozom én is.

- Mindkettő? - mondja Donghae, mire elnevetjük magunkat és beleegyezünk. - De előtte még fel kéne pakolnunk.

Elégedetlen nyögés szakad fel kettőnkből, amin mindhárman jót mulatunk. Egy jó darabig még fekszünk a fűben, bámulva a felhőket, néha megvitatva egy-egy felhő formáját, aztán rávesszük magunkat, hogy felkeljünk. Míg a fiúk felhordják a csomagokat, én a kaját intézem. Bár nem tudom, minek eszünk előre, ha úgyis bemegyünk a városba, ami kb egy húszperces út, de nem ellenkezem, hisz már éhes vagyok én is. Rántottát csinálok, amihez egy másik serpenyőben pirítok virslit meg bacont. Nem keveset, hisz mindhármunknak jó az étvágya, Eunhyuké pedig még nagyobb.

A fiúk megérezve a finom illatokat, korgó gyomrokkal járták meg még gyorsabban az oda-vissza utakat a kocsi és szobák között. Bár aludni egyben szoktunk, a holmink külön-külön van. Alig öt perc múlva már az asztalnál vannak, akárcsak a jó kisfiúk, de ahogy villáikkal az asztalon dobolnak, közben arról énekelgetve, hogy mennyire éhesek és enni akarnak, az már nem jó kisfiús. Mikor elkészül a kaja, szétosztom három felé az igazságosság kedvéért, majd eléjük teszem. Én a pultnak nekidőlve eszek, felkészülve arra, hogy Hyukkie esetleg megpróbálja megszerezni az én adagomat is, ha nem lesz elég neki a sajátja.

Közben arról folyik a beszélgetés, hogy hova menjünk először a városban. Hyukkie előbb vásárolni akar és aztán moziba ülni, Donghae viszont előbb egy filmet nézne meg és aztán sétálgatna. Én inkább csak csendes megfigyelőként veszek részt a beszélgetésben, vagyis pont, hogy nem. Aztán rájönnek, hogy én eldönthetem az 1:1-es állást, s mindketten kiskutya szemekkel fordulnak felém.

- Nem jó! - nyög fel elégedetlenül Hyukkie, mielőtt még válaszolhatnék. - Tuti a te oldaladon fog állni! - böki meg Donghaet.

- Mi lenne, ha keresnénk egy később kezdődő filmet? Előtte is sétálnánk meg utána is - vetem fel, igyekezve mindkét fiúnak a kedvében járni, bár tény, hogy szívem szerint Donghae ötlete tetszik jobban.

- Akkor már járjuk le egybe a film után - dünnyögi vesztes hangon Eunhyuk.

- Egy önfeláldozó kis hős vagy! - mosolygok a fiúra, majd lehajolva megpuszilom arcát. - Ha nem duzzogsz, kaphatsz egy kicsit a rántottámból! - ajánlom neki. Ő egyből felkapja fejét, s csillogó szemekkel nyújtja felé már üres tányérját. Míg átlapátolok neki egy keveset, elkapom Donghae mosolyát. Gondolom azért mosolyog, mert örül, hogy sértődés nélkül is meg tudtunk egyezni. Mit ne mondjak, én is. Bár Hyukkiet kajával mindig ki lehet engesztelni.

Megesszük az összes rántottát, majd bepakolva a mosogatógépbe, felvonulunk átöltözni. Én egy farmer sortnál és hozzá egy piros trikónál tettem le voksomat, mindehhez fehér tornacipőt és egy pengetős nyakláncot párosítva. A fürdőben megcsinálom hajamat, hogy normálisan nézzen ki így félig még mindig vizesen, aztán kihúzom szemeimet. Részemről ennyi a smink, alapozót csak nagyon vészhelyzetben használok, más egyebet nem. Még összepakolok válltáskámba, aztán elsőként érek le a nappaliba. Jeeee, előbb készültem el, mint a fiúk. Ennek örömére táskám ledobva a földre, végighasalok a kanapén. Olyan kényelmes! Mégsem feküdhetek sokáig békében.

- Már megint új tetoválásod lett? - érkezik egy jókedvű kérdés Eunhyuktól, majd már meg is érzem, ahogy ujjával végigrajzolja vállamnál lévő pillangómat.

- Hát látod, nem? - kérdezek vissza, mire elneveti magát.

- Ez hanyadik? - érdeklődik, miközben átmászva a kanapén, ráhuppan fenekemre. Halkan felnyögök súlyára, de nem foglalkozik vele.

- Aliz csodaországban - kezdem a felsorolást, mire jobb oldalt bordáimra simítja kezét, ahol van az idézet. - Hangjegy - felemelem kezem, hogy láthassa kisujjam oldalára varratott kottajegyet. - Csillagok - A fiú felnevet, hisz a két csillag csípőmön van és nem tudja odatenni a kezét. Nem mintha engedném... - Lássuk csak, mi van még.

- Másik oldalt borda, derék, boka - szól közbe Donghae, felsorolva hiányzó díszeimet, de egyet kihagy.

- Meg még a kezem is! - emelem fel másik kezemet, amin a négy kártyalap szimbóluma van.

- Egy kicsit tele vagy tintázva - jegyzi meg Hyukkie nevetve, mire csak válalt vonok. Ez tény, de szeretem őket és sosem zavarnak. Na, jó, a suliban kicsit necces, de nem érdekel.

- Akkor fogjuk rá csak nyolc - mondom végül a fiú eredeti kérdésére.

- És hányat tervezel még? - érdeklődik Hae, miközben rátámaszkodva a kanapé hátuljára, végigrajzolva ujjaimon lévő tetoválásaimat. Megborzongok gyengéd érintésétől, de igyekszem leplezni.

- Nem tudom - felelem. Általában nem gondolkodok sokat a tetoválásaimon, ha úgy érzem, valami közel került a szívemhez és megérdemli helyét bőrömön, akkor megcsináltatom. Eddig még egyet sem bántam meg, úgyhogy jó taktikának gondolom ezt. Donghaen kívül nem szokott olyan dolog lenni, amin sokáig rágódom, hogy belekezdjek vagy sem.

- Akár indulhatnánk is - veti fel Eunhyuk, mire megjegyzem, hogy akkor le kéne szállnia rólam. Nevetve nyom egy puszit hátamra, majd felkel rólam. Még elteszünk fejenként egy-egy üveg vizet, majd már indulunk is. A kocsinál kisebb verseny alakul ki, hogy ki üljön az anyósülésen, amit sajnos Hyukkie nyer meg. Karjaimat mellkasom előtt összefonva üldögélek hátul, de nem sokáig duzzogok, mert a rádió elkezdi játszani kedvenc dalunkat, s mi vidáman énekelni is kezdünk. Szinte már előre sajnálom a várost és a békésen sétálgató embereket. Annyira azért mégsem, mert tudom, hogy mi marhajól fogunk szórakozni.