nabitic

Zsinórban másodjára kelek arra, hogy az angyalka annyira bújik, hogy kis híján megfojt. Mégis csak mosolyogni tudok a dolgon és arra gondolni, hogy hozzá tudnék szokni. Mégse tudom, hogy mi lesz velünk. Hogy egyáltalán tényleg mi van közöttünk, hogy meddig tudjuk titokban tartani, s ha kiderül, mit fognak szólni a többiek és a kiadó. Mert ez már nem csak kettőnkről szól, hanem öt ember sorsa múlik rajtunk.
- Túl sokat gondolkozol – motyogja Jidong, ahogy felébred cirógatására.
- Elég sok minden változott meg és fog még változni. Nem tudok nem ezeken gondolkodni – válaszolom keserűen, miközben szorosan magamhoz ölelem.
- Ez ismerős – fúrja arcát vállamba.
- Pedig nem is mutatod.
- Attól még érző lény vagyok.
- Nem mondtam, hogy nem
- Na, persze.
- Most megsértődtél?
- Nem.
Felvont szemöldökkel nyúlok álla alá, hogy felemeljem fejét. Makacsul szorítja össze szemeit, hogy még véletlenül se nézzen rám. Apró puszit nyomok orrára, majd apránként haladva egész arcát végigpuszilom. A végére már mosolyog, de továbbra se néz rám.
- Ha csak a felét tudnám, hogy mi jár a fejedbe, már boldog lennék – súgom, majd elengedve fejét hagyom, hogy arcát újra mellkasomra fektesse.
- Per pillanat azon jár a fejem, hogy miért nem feküdtél le velem! És azon, hogy most mi van közöttünk. És mi lesz! Valamint aggaszt ez az egész csapatban levés is. Szívesebben lennék duóban veled! Bár téged se ismerlek. És azt se tudom, hogy mit érzek irántad! Ha érzek. Bár azt hiszem ez azért nyilvánvalóbb. Szeretnél még valamit tudni?
Csendben próbálom feldolgozni, amit mondott. Így végig gondolva, tényleg elég sok gondunk lett most így hirtelen.
- Egyelőre elég ennyi – mondom. Jidong felnevet, de hangjában nyoma sincs boldogságnak. – Minden rendben lesz – nyugtatom meg, szorosan magamhoz ölelve.
- Félek – vallja be, s érzem, hogy remegni kezd.
- Ssss – súgom fülébe, puha puszit hintve füle mögé. Nehezen, de feltámaszkodom, hogy hátamat nekidönthessem a falnak, őt pedig ölembe húzhassam. Lábait összekulcsolja hátam mögött, s karjaival is nyakamba csimpaszkodik, mintha az élete múlna rajta.
- Nektek annyival könnyebb! – Hangjában némi vád is csendül, de tudom, hogy most csak zaklatott. És azt is tudom, hogy rá kell jönnöm, mivel tudom megnyugtatni. Bár még korán van, nemsokára mennünk kell a kiadóba megbeszélésre, aztán próbálni.
- Ne mond ezt. Ez senkinek sem könnyebb vagy nehezebb.
- Dehogyisnem és ezt te is tudod! – csattan fel, s elhúzódva mellkasomtól mérgesen rácsap egyet. Hagyom, hogy ütögetni kezdjen, miközben egyre jobban elkönnyesedik. Fogalmam sincs, hogy mi történt vele. Hogy mi jár a fejében. Hogy ki ő. De szeretnék segíteni neki, és amint rájövök, hogyan tudnék, segíteni is fogok. – Ti évekig készültetek a debütálásra minket meg összeszednek az utcán, kérnek egy táncot és dalt aztán másnap már menjünk megbeszélésre! Szerinted ez mi, ha nem könnyítés? Egyik napról a másikra tesznek be négy másik srác mellé, akik közül az egyik ráadásul a szüzességem vette el anélkül, hogy szeretne! Mégis mitől ne félnék, már megbocsáss?
Megfeszülök. Tessék? A fülem csengett, vagy ez a kisördög szüzességet emlegetett? Fejemben száz meg száz dolog pörög végig, de egyik sem túl gyorsan ahhoz, hogy elkaphassam az ölemből kimászó, zaklatott Jidongot. Akkor eszmélek fel, mikor már szobánkból siet ki, hangosan becsapva az ajtót.
Mint akit áram rázott pattanok ki az ágyból és megyek utána. A már reggeliző többiek értetlen kérdéseivel nem törődve követem JD-t a fürdőig, de rám csukja az ajtót, kulcsra zárva.
- Jidong! – kérem, de semmi válasz. Frusztráltan túrok hajamba, majd az ajtólapra csapok. – Engedj be! Kérlek! Jidong!!! A fenébe is, engedj be!
- Mi történt? – jön oda hozzám HwanGi álmos és értetlen arccal. Meglepődök, mikor vele együtt jön egy csoszogó Byun is, aki Seunghwan mögé állva vállára támasztja állát.
- Veszekedtünk – válaszolom egyszerűen, tovább kopogva-dörömbölve az ajtón. – Kérlek!
- Akkor oldd meg. beszéljétek meg. Béküljetek ki. Egy óra múlva indulnunk kell a UT-be.
- Ne oktass ki, légy szíves – kérem tagoltan a fiút, mert nem akarok összeveszni vele.
- Ne beszélj velünk így – csatlakozik Hoon is, komoran fürkészve arcomat.
- Oké, akkor most mindenki szálljon le rólam és folytassa a reggelit, Jidong, te pedig légy szíves engedj be végre, mert beszélni akarok veled.
Egy pillanatig még mindhárman engem figyelnek, de mikor a fürdőszoba zárja kattan egyet, hátraarcot csinálva indulnak el vissza a konyhába. Mély levegőt veszek, mielőtt belépnék a fürdőszobába, de ami fogad, arra egyáltalán nem számítok.