nabitic

Mivel hamar sikerült megegyeznünk és az alap történettel is jutottunk valameddig, Jamie megadta nekünk a délelőttöt, hogy reggelizzünk meg valahol. Így alakult, hogy Byun sikeresen elráncigálta HwanGit cukrászdába, Hoon pedig elment megkeresni volt társainkat. És így lettünk ismét kettesben. JD még mindig fekszik, de most már nem háta mögött simogatom, hanem szabadon. Haját, vállát, derekát, ahol csak érem és jól esik.
- Áh, fiúk! Örülök, hogy itt talállak titeket, beszélni akartam veletek! – nyit be hirtelen Jamie, mire azt se tudom, hova vegyem el kezemet. Lemondóan sóhajtva hagyom Jidongon, már meglátta, s széles vigyorából ítélve nem zavarja. Bár ki tudja, nem igazán tudok még rajta kiigazodni. JD is nyúzott nyög egyet, s átfordulva másik oldalára, hasamba fúrja arcát. Nyilván neki sincs kedve egy olyan dologról magyarázkodni, amiben még mi sem vagyunk biztosak.
- Nem lehetne később? – kérdezem óvatosan menedzserünket.
- Idő kell még nektek? – kérdez vissza meglepetten. – Azt hittem, már a banda előtt is együtt voltatok – teszi hozzá, s mintha kicsit csalódott lenne. Megvan az első shippelőnk...
- Nem – válaszolja tömören JD, s ahogy lepillantok rá látom, hogy nincs jó kedve. Kérlőn nézek fel Jamiere, aki veszi a lapot és miután lemondóan int nekem, hogy később, kimegy.
- Gyere velem, cica! – cirógatom meg Jidong arcát ujjammal. Kérdőn néz rám, mire nyugtatólag rámosolygok. Nem elrabolom, csak kell egy hely, ahol nem tartunk attól, hogy bármikor benyitnak.
Nem sokkal később már a folyosón sétálunk, JD pulcsija zsebébe süllyesztve kezeit, így esélyem sincs megfogni őket. Bár tény, hogy itt tényleg akárkivel összefuthatunk, szóval végülis is jó ötlet. A fiú csendben követ, s most én sem próbálok beszélgetést kezdeményezni. Bár nagyon érdekelne, hogy miért ilyen most. Vissza szeretném kapni az angyalkát, akibe beleszerettem.
A tetőn kötünk ki. Míg gyakornok voltam, rengetegszer jöttem fel ide, rendszerint szöveget írni. Csak leülni középre, bámulni az eget vagy várost, s úgy érezni, hogy ahogy a szél meg-megtép, szabad vagy. A tető a hely, ahol szabad lehetek.
Egy kicsit szélcsendesebb helyre vezetek JD-t, aki most már gyanakodva pislog rám.
- Ne félj tőlem – kérem tőle, elhúzva számat. Neki akarok segíteni, erre fél. Remek, jól kezdődik. A fiú felsóhajt, de hagyja, hogy hátamat a falnak vetve magamhoz húzzam. Lassan karolom át derekát, időt hagyva neki, hogy ellökhessen. Szemein látom, hogy gond van, s hogy szüksége van rám. Némán kér. Rosszul esik így látnom őt.
Ahogy végül egészen közel áll hozzám, szemeit lehunyva dönti enyémnek homlokát. Én is becsukom szemeimet, s élvezem közelségét. Vékony ujjait gyengéden kulcsolja tarkómra, mire elmosolyodom. Mikor elkezdem dereka oldalát cirógatni, megremeg. Talán csiklandós, vagy érzékeny.
- Megkérhetlek valamire? – motyogja egészen halkan. Abbahagyom ujjaim játékát, azt gondolva, hogy zavarja, de mikor elárulja kívánságát, öntudatlanul szorítok rá picit csípőjére. – Csókolj meg.
Nem kell kétszer kérnie, picit elhúzva fejemet teljesítem kérését. A legnagyobb örömmel. Ez a csók másabb, mint az az esti, amikor megismertük egymást végre. Ebbe már vannak érzések, nem csak a vágy. Bár az is, nem is kicsit. Jidong ugyanis egész testével hozzám simul. Ezen felbátorodva csúsztatom egyik kezem farzsebébe, hogy picit megmarkolhassam tökéletes fenekét. Minden porcikája tökéletes. Kicsit hátrahajol, kényszerítve engem is, hogy vele dőljek, s így kényelmesen át tudja karolni nyakam, fél kezével hajamba túrva. Most ugyanazt az érzéseket érzem, mint azon az ominózus estén, csak intenzívebben. Pedig akkor is rendesen egymásnak estünk.
Ahogy eszembe jut a kép, ahogy ágyamban feküdt, izzadtságtól kipirulva, kicsit erősebben harapok rá alsó ajkára. Szisszenve húzza mosolyra ajkait, s mielőtt bocsánatot kérhetnék, fürgén becsúsztatja pólóm alá kezét és végigkarmolja hátamat. Aprót nyögve válok el tőle, hogy nyakára vezethessem ajkaimat. Élvezettel csókolom és harapdálom végig nyaka vonalát, néha megszívva a lágy bőrt. Jidong édes nyögdécselése a legszebb melódia fülemnek. Különösen mikor hirtelenebb csókolok rá kulcscsontjára, s ő aprót nyikkanva megugrik. Kuncogva hagyom abba kínzását, amit ő egy mellkason csapással jutalmaz.
- Tarts meg – követeli. Tudva, hogy mire gondol – aznap éjjel is így kérte – combja alá nyúlva megtartom őt, ahogy derekam köré fonja lábait. Hogy kezeim szabadok lehessenek, fordítok magunkon, amit halk szusszanással díjaz. Tarkómnál fogva húz magához, hogy ismét birtokba vegye ajkaimat, s hagyom, hagy irányítson kicsit. Addig is cirógatom combjait. Így akarok maradni örökre.